48 éve, 1971. január 15-én adták át Egyiptomban a nagy Asszuáni-gátat, amelyet a projektet elindÃtó Gamel Abdel Nasszer már nem élhetett meg, cserébe azonban az új egyiptomi elnök, Anvar Szadat Nasszer-tónak nevezte el a gát mellett kialakÃtott hatalmas vÃztározót, a világ egyik legnagyobb mesterséges tavát. A gáthoz tizenhatszor annyi követ használtak fel, mint a Kheopsz-piramishoz, és a történelem eddig legnagyobb régészeti mentÅ‘akciója is a megépÃtéséhez köthetÅ‘.
A Kairótól mintegy 800 kilométerre, délre fekvÅ‘ Asszuánnál az elsÅ‘ gátat még a britek épÃtették fel 1898 és 1902 között. Mivel azonban a 36 méter magas, közel két kilométer hosszú épÃtmény kétszeri átépÃtése után sem felelt meg a kijelölt céloknak, az 1950-es években az immár brit uralom alól végleg felszabadult Egyiptom vezetése az újabb gát megépÃtése mellett döntött.
Az épÃtkezés elÅ‘készÃtése brit és amerikai pénzügyi támogatással kezdÅ‘dött meg, amikor azonban a nyugati hatalmak képviselÅ‘i értesültek róla, hogy az egyiptomiak a cseheken keresztül 250 millió dolláros üzletet kötöttek a Szovjetunióval, elálltak a projekt további finanszÃrozásától. A munkálatok Ãgy végül 1960-ban, szovjet segÃtséggel indultak meg.
A közel 4 kilométer hosszú, 111 méter magas gát és a mögötte található vÃztározó, az 5740 négyzetkilométer területű, 550 kilométer hosszú Nasszer-tó környékérÅ‘l közel százezer szudáni nomádot és egyiptomi lakost kellett kitelepÃteni, 22 műemléket pedig át kellett helyezni. Az Abu Szimbel-i sziklatemplomokat átlag 20 tonnás kockákra fűrészelték és egy 52 ország bevonásával folyó mentÅ‘akció keretében a folyótól mintegy 200 méterre, 68 méterrel magasabban újból felépÃtették.
Az árvizek megszüntetése és az öntözÅ‘vÃz folyamatos biztosÃtása mellett a gát számos elÅ‘nye közé tartozik az áramtermelés is, sokan azonban felvetik, hogy hátrányait – a NÃlus által hordott tápanyag eltűnése, és ezzel összefüggésben a termésátlagok csökkenése, szikesedés, halászfalvak eltűnése stb. – figyelembe véve akár a lerombolása sem lenne ördögtÅ‘l való.