101 éve, 1918. január 15-én született Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnök, a modern idÅ‘k egyik meghatározó arab politikusa. Nasszer az el nem kötelezett országok egyik legtekintélyesebb vezetÅ‘jének számÃtott, emellett azonban szoros kapcsolatot épÃtett ki a Szovjetunióval és a szocialista blokkal. Â
1918. január 15-én született Alexandria közelében - hivatalos életrajzai késÅ‘bb azt állÃtották, hogy egy NÃlus-völgyi kis faluban, ezzel is hangsúlyozva kötÅ‘dését a fellahokhoz, a szegényparasztokhoz. Egyiptom 1922 után formálisan független állam lett, de a gyakorlatban továbbra is erÅ‘s angol befolyás alatt maradt. Nasszer Kairóban, brit felügyelet alatt álló nagybátyjánál nevelkedett, Ãgy nem csoda, ha nem táplált baráti érzéseket a gyarmatosÃtók iránt.
A katonai akadémia elvégzése után Szudánban szolgált, itt kezdte szervezni a Szabad Tisztek mozgalmát, amely a britek kiűzését és a korrupt királyi család eltávolÃtását tűzte ki célul. 1952. július 23-án 90 fiatal tiszt - köztük Nasszer - vértelen puccsal lemondásra kényszerÃtette I. Farúk királyt, majd nem sokkal késÅ‘bb annak csecsemÅ‘ fiát is letették a trónról. Az országot köztársasággá nyilvánÃtották, az államfÅ‘ Mohamed NagÃb tábornok lett. Nasszer 1954-ben bonyolult intrikák sorozatával megbuktatta NagÃbot, majd 1956-ban - miután bevezették az egypártrendszert, s az új alkotmány iszlám szocialista arab állammá nyilvánÃtotta Egyiptomot - elfoglalta az államfÅ‘i tisztséget.
1956 nyarán a nyugati hatalmak megtagadták a kölcsönt az asszuáni gát felépÃtésére, válaszul Nasszer a költségek elÅ‘teremtésére államosÃtotta a Szuezi-csatornát. Október 29-én Izrael megtámadta Egyiptomot, a csatornát angol és francia ejtÅ‘ernyÅ‘sök foglalták el, a rövid háborúnak az amerikaiak és a szovjetek fellépése vetett véget. Nasszer katonailag ugyan vereséget szenvedett, de az arab világ elsÅ‘ számú vezetÅ‘jeként került ki a válságból.
Az ambÃciója az volt, hogy az 55 millió arab, aztán a 224 millió afrikai, végül a 420 millió muzulmán vezetÅ‘je legyen. 1958-ban össze is kovácsolta Egyiptomból és SzÃriából az Egyesült Arab Köztársaságot, ám SzÃria 1961-ben kitáncolt a szövetségbÅ‘l, Ãgy az egyiptomi elnök kénytelen volt leszámolni pánarab álmaival.
Az 1967-es hatnapos arab-izraeli háborúban Egyiptom totális vereséget szenvedett, s a csúfos kudarc után Nasszer lemondott. A "spontán" tömegtüntetések hatására azonban villámgyorsan visszavette, sÅ‘t még jobban összpontosÃtotta a hatalmat. Egészsége egyre romlott, 1970-ben szó szerint utolsó erejét emésztette fel Huszein jordán király és a palesztinok viszályának elsimÃtása.
1970. szeptember 28-án halt meg, temetése még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mivel négymillió ember vett részt rajta. A nasszeri arab szocializmus mérlege vegyes: az állam gazdasági túlsúlya a bürokrácia elburjánzásához, áruhiányhoz vezetett. Nasszer kezében tartotta az egyetlen engedélyezett pártot és a sajtót, az ellenzéket elhallgattatta. Ugyanakkor javult a széles néprétegek helyzete, a lakosság nagy részének biztosÃtották az ivóvizet és az áramot, földreformot hajtottak végre, új középosztály alakult ki.
Nasszer az el nem kötelezett országok egyik legtekintélyesebb vezetÅ‘jének számÃtott, emellett azonban szoros kapcsolatot épÃtett ki a Szovjetunióval és a szocialista blokkal. Halála egy korszak végét jelentette Egyiptom és az arab országok történetében is.