A piramisokat betűkként értelmező elmélet a sumérokkal hozza összefüggésbe az egyiptomiakat.
Ahogy felfednek egy titkot, úgy bukkan fel két másik, az a két titok pedig négyet szül. Az egyiptomi piramisok körül úgy szaporodnak a kérdések, akár a gomba. Semmi kétség, ezek az ókori építmények nem hagyják unatkozni az archeológusokat.
Elméletek sora látott már napvilágot, ki miért és hogyan építette a gízai piramisokat, milyen titkos logikát, rejtett jelentést vagy funkciót bújtathatnak az ókori építmények.
A piramisok, mint betűk
Egy rendhagyó elgondolás, mely Armando Meitől származik, a sumérokkal hozza a piramisokat összefüggésbe.
Néhány évvel ezelőtt Mei a piramisokról készült műholdfelvételeket nézegetve felfigyelt rá, hogy azok formája egészen olyan, mintha hatalmas stílus íróeszközök hegyei lennének, melyeket a földbe szúrtak.
Ezen fellelkesülve, kíváncsiságból húzott néhány vonalat a piramisok sarkaitól a gigászi építmények középpontja felé, követve azt az irányt, amerre a piramis elhelyezkedik a műholdképen. Ezután ugyanezeket a vonalakat a műholdkép piramisainál is berajzolta, azok elhelyezkedési égtájának megfelelő irányba. Amikor kész lett a rajzzal, Mei felismerte, hogy a kapott vonalak a mezopotámiai, sumér ékírásos ábécé betűire hasonlítanak.
A sumérok és az egyiptomiak a tudomány eddigi álláspontja szerint nem voltak kapcsolatban, de ha Mei elmélete helytálló, akkor mégis lehetett közük egymáshoz, sőt akár egy közös, ősi civilizációt is alkothattak, melynek letűntével bontakozott csak ki külön-külön a sumér és egyiptomi kultúra.
Márpedig Mei elgondolásában lehet valami. Megfigyelte ugyanis, hogy melyik vonala melyik sumér betűre hajaz, majd azokat ismert megfelelőikkel helyettesítette be, és végül értelmes szöveget kapott.
A sumér betűsor általunk ismert megfelelői a GL-Z-TH betűk, melyeket a lehetséges jelentést keresve magánhangzókkal egészített ki. A Gal Zu TeHu verzió jelentéssel bíró hangsornak bizonyult: TeHu, a nagy bölcs. TeHu pedig a Holtak Könyve szerint Thoth isten elnevezése. Mei elmélete egészen hihetetlen, de akár helytálló is lehet. Betűkként értelmezve a piramisokat, felfedhette azok rejtőzködő titkát.
Thoth, a piramisok építtetője
Érdekes egybeesés, és mindenképp megemlítendő, hogy a mitikus, elveszett egyiptomi smaragdtáblák fennmaradt szövege szerint az egyiptomi piramisok építője Thoth isten, egyiptomi pap-király volt, az írás és bölcsesség halhatatlan istene, akit íbiszmadár-fejjel, egészében íbiszként vagy páviánként ábrázoltak egykor.
Thoth a mitológia szerint 16 ezer évig uralkodott Egyiptom felett, miután az özönvizet követően kolóniát alapított a birodalom területén. Mint a fennmaradt smaragdtáblaszöveg mondja, amikor Thoth elhagyta Egyiptomot, a táblákat a titkos Amenti csarnokba rejtette, és fölé emelte a nagy piramist.
Az egyiptológusok egyik része szerint a táblák csak a mitológiában létezhettek, de a másik fele azt mondja, egyáltalán nem kizárt, hogy a valóságban is voltak ilyen ősi tudást közvetítő smaragdtáblák, hiszen a szövegük fennmaradt. Ha tényleg voltak ilyenek, akkor a piramisok építtetője valóban lehetett a nagyra tartott, mitológiai magasságokba emelt, Thoth nevű pap-király. Amennyiben pedig nevét sumér betűkkel jegyezték a piramisokba kódolva, akkor egy ősi, közös egyiptomi-sumér civilizáció létét sejthetjük.
Érdekes elgondolás, és talán néhány éven belül további nyomokra bukkannak, ami alátámasztja a közös, ősi civilizáció egykori meglétét. Természetesen, mint a legtöbb esetben az archeológia tudományában, annak a lehetősége is fennáll, hogy az elmélet megdől. Ennek a tudománynak épp ez a szépsége: néhány mozaikdarabból összerakni egy teljes képet, amelyről egy újabb darab előkerültével kiderülhet, hogy eredetileg egészen mást ábrázolhatott.
Bình luận