top of page
Szerző képehelloegyiptom

DNS-teszttel vizsgálják a szudáni piramisokban feltárt csontokat

DNS-teszttel vizsgálják meg a csontokat, melyeket Szudán ókori meroitikus korból származó piramisában tártak fel. Az emberi maradványokat a 9-es számú piramis három halotti kamrájának egyikében találták meg a régészek a Meroé régészeti helyszínen. A szudáni hírügynökség jelentése szerint a kamrák tíz méter mélyen fekszenek a piramis alatt.

Forrás: flickr/Christopher Michel

Meroé a Kusita Királyság (Kr. e. 8.-Kr. u. 4. század) egyik legfontosabb központja, majd a meroitikus korszakban fővárosa volt. Meroé lakosai palotákat és kis – 6 méterestől 30 méteres magasságú – piramisokat emeltek, és egy olyan írásrendszert fejlesztettek ki, amelyet még nem sikerült teljesen megfejteni. Meroé az UNESCO világörökségi listáján is szerepel, Kartúmtól 200 kilométerre északkeletre fekszik.

A kamrákat egy katari finanszírozású régészeti expedíció tárta fel, a helyszínen emberi és állati csontokat is találtak. Katar 2014-ben 135 millió dollárt (35 milliárd forintot) ajánlott fel a szudáni műkincsek és régészeti emlékek felújítására és megőrzésére. Az összeget 29 projekt finanszírozására, többek között ősi leletek helyreállítására, múzeum építésre és a meroita nyelv tanulmányozását célzó programokra fordítják.

Forrás: Wikimedia Commons/محسن الفكي

A 9-es piramis a tudósok szerint Kalmani király temetkezési helye lehetett, aki Kr. előtt 207 és 186 között uralkodott. Az eddig előkerült csontok az archeológusok szerint több ember maradványai. A DNS-vizsgálat megállapíthatja, hogy milyen kapcsolat van a maradványok között. A többi kamra feltárását is megkezdik. Murtada Busara, a régészeti csoport tagja elmondta, hogy a kamrák egyikében koporsó is van. A csapat azt reméli, hogy Kalmani király maradványait is sikerül megtalálniuk.

Szudánban mintegy 150 éve kezdődtek a régészeti feltárások, jóval később, mint Egyiptomban vagy Görögországban. 1923-ban George Reisner amerikai régész már kutatott Meroé piramisainál, az előkerült tárgyakat Bostonba szállították.



 
49 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page