Egyiptom a leghosszabb böjti vacsoraasztallal szeretne bekerülni a Guinness Rekordok Könyvébe.
Az asztal
3,1 kilométer hosszú volt, ahol hétezren fogyasztották el az iftár-lakomát szombat este.
A böjt megtörését jelképező vacsorán különféle társadalmi rétegek tagjai vettek részt a szervezők szerint. Ahmed Mekaled, a Guinness World Records egyik képviselője elmondta:egyelőre ellenőrzik, hogy sikerült-e rekordot felállítani.
A muszlimok böjti hónapja, a ramadán május 6-án kezdődött. Ezalatt a hívőknek napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól, dohányzástól és a nemi kapcsolattól. A ramadán a testi-lelki megtisztulást szolgálja.
Az új közigazgatási főváros alapjait Abdel-Fattah asz-Szíszi egyiptomi elnök kezdeményezésére rakták le 2015-ben, hogy tehermentesítsék a zsúfolt Kairót, ahol körülbelül 9 millió ember él.
Egyiptomban idén már megdőlt egy világrekord: május 15-én a Nílus fölött megnyitották a világ legszélesebb függőhídját. A 67,3 méter széles hídon mindkét irányban hat sávon haladhat a forgalom.
Comentarios