Dzsószer fáraó lépcsős piramisa a szakkarai nekropolisz leglátványosabb építménye, a világ legrégibb nagy méretű kőépülete. Az i. e. 27. században épült piramis eredetileg 62,5 méter magas volt, ezzel korának legmagasabb épülete. Építtetője a III. dinasztia legjelentősebb uralkodója, Dzsószer fáraó, tervezője pedig a világ első ismert tudósa, a polihisztor Imhotep volt, akit zsenialitásáért később istenként tiszteltek Egyiptomban. A piramiskörzet, amit hatalmas, 8 méter magas fal vesz körül, számos építményt tartalmaz, amelyek egy része ünnepségek rendezésére volt alkalmas, más része a halottkultusszal kapcsolatos. A körzet a memphiszi nekropolisz részeként 1979 óta az UNESCO Világörökség része.
A Dzsószer-piramis úgynevezett lépcsős piramis, nem más, mint hat darab egymásra épített masztaba. Ez Imhotep ötlete volt, aki ezzel elindította az egyiptomi építészet hihetetlen ütemű fejlődését, és jól megfigyelhető módon kialakult a klasszikus piramisforma: több próbálkozás után (amik közül a legjelentősebb a mejdúmi piramis és a tört falú piramis) alig néhány évtized alatt tökéletesedett a gúla formájú síremlékek építése, melyek első sikerre vitt képviselője a vörös piramis, csúcspontja pedig a gízai nagy piramis, az ókori világ leghatalmasabb építménye.
Dzsószer király lépcsős piramisa képezi a Szakkara nekropolisz fő látványosságát. A 2006-ban indult, 2011 és 2013 között szüneteltetett helyreállítási projekt a temetkezési kúthoz vezető külső homlokzatokon, belső folyosókon, a kő szarkofágon és a lépcső két bejáratnál működött.
A belépő ára 100 LE (egyiptomi font).
Comments