top of page
Szerző képehelloegyiptom

HATALMAS GÖRÖG-RÓMAI KORI ÉPÜLETRE BUKKANTAK A SÍNAI-FÉLSZIGETEN

Vörös téglából és mészkőből épült, hatalmas görög-római kori épületet tárt fel egy egyiptomi régészcsoport a Sinai-félsziget északi részén, írja az MTI.

"Az épületet minden bizonnyal a félsziget északi részén elterült ókori városok egyike, Pelusium szenátusának főhadiszállásaként használták" - közölte Musztafa Vaziri, az egyiptomi Legfelső Régészeti Tanács főtitkára.

A lelet tanulmányozásából az derül ki, hogy a Ptolemaioszok és a rómaiak uralkodása idején a város életéről fontos döntéseket hozó képviselők találkozóira használták az épületet.

Ajmán Asmavi, a régészeti minisztérium ókori osztályának illetékese elmondta, hogy a 2500 négyzetméteres négyszögletes alakú épülethez körteraszokat is építettek, a főbejáratot pedig a keleti oldalon helyezték el. Az épület belsejében találtak három hatvan centiméter vastag kerek padot, amelyeket vörös téglából építettek és márvánnyal borítottak be. A régészcsoport feltárta Pelusium város főutcáját is - közölte Asmavi. Elmondta, hogy később, az 5-6. században az épületet kőfejtőként használták.



 
15 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page