top of page
  • Szerző képehelloegyiptom

Hízott libamáj - velünk van az ókori Egyiptom óta?

A libák kényszertömése, a májra hizlalás napjaink egyik legellentmondásosabb élelmiszer-előállítási módja. Míg egyes országokban betiltották, Franciaországban a kulturális örökség részének nyilvánították.

A libák, a kacsák, sőt a hiénák kényszertömését már az ókori Egyiptomban ismerték.

A vízimadarak a májukban és a bőrük alatt tárolt plusz kalória fogyasztásával készülnek fel a hosszú vándorútra. Kr.e. 2500-ból reliefek tanúskodnak arról, hogy az egyiptomiak ellesték ezt a fogást a madaraktól, és eleséget tömtek libák, kacsák és darvak, mi több, tehenek és hiénák torkába. A céljuk zsiradék kinyerése volt, amit az égvilágon mindenre használtak, a hajhullás elleni szertől egészen a szemfestékig.

AKÁRHOGY IS, AZ EMBER ÉVEZREDEK ÓTA CSINÁLJA – ÉS VITÁZIK ARRÓL, CSINÁLJA-E VAGY NE.

Elsőként, a Kr.e. 8. században Homérosz írt libahizlalásról az Odüsszeiában, a libamáj ínyencségként való első említése pedig a Kr.e. 4. századból való. A kényszertömés vájt fülű gyakorlata alakult ki az ókori Rómában, ahol disznót és libát egyaránt tömtek, az apró peléket pedig úgy bírták rá a téli álmuk előtti falásrohamra, hogy sötétben tartották őket és sok mogyorót szórtak melléjük. Még a csigák se voltak biztonságban: egy ókori római szakácskönyv szerint le kell szedni az eleven csiga lábáról a háza fedelét, így az nem tud visszahúzódni a házába, és csak hízik tovább.

Kezdetben a mai gyakorlathoz hasonlóan nedvesített gabonával tömték az állatok begyét, a görögök azonban egyszer csak elkezdtek szárított fügét használni. A rómaiak aztán ezt azzal toldották meg, hogy mézes bort itattak a fügével megtömött libákkal és disznókkal. A szerencsétlen állatok gyomrában a szárított fügék megszívták magukat és szétterjedtek, végzetes gyomorrontást okozva. A latin füge szóból – ficatum – származik a máj szó olaszul (fegato), spanyolul (hígado) és franciául (foie).

Az állatkínzás ellen már korán tiltakoztak: fennmaradt a görög származású római Plutarkhosz vitairata az I. századból, amelyben a vegetariánus étkezés mellett érvelve emel szót az állatok leölése ellen. A kényszertömést kifejezetten nem kifogásolták, ám a zsíros, drága étel fogyasztását erkölcstelennek tekintették. Horatius római költő szatírájában egy lakoma vendégei nem hajlandók megkóstolni

„a nedvdús fügével hizlalt fehér libamájat”

... a nagyképű házigazda különleges menüjét: bosszúból mind elmennek anélkül, hogy egy falatot is ettek volna. A különcnek tartott Elagabalus római császárról azt állították, hogy még a kutyái is libamájat kaptak.

A Római Birodalom bukása után eltűnt Európa keresztény asztaláról a libamáj, szünetelt a kényszertömés, mert a középkorban halálos bűnnek tartották a falánkságot.

Az európai zsidók vallása viszont tiltotta a disznózsírral vagy a vajjal való főzést. Zsiradékra lévén szükségük a főzéshez, a baromfi kényszertöméséhez folyamodtak, ugyanúgy, mint az egyiptomiak évezredekkel azelőtt. A 16. században azután a reneszánsz séfek felfedezték, újra vásárolták az ínyenc hízott libamájat a helyi zsidó közösségektől. 

MA EGYRE TÖBBEN ÁLLATKÍNZÁSKÉNT TEKINTENEK A KÉNYSZERTÖMÉSRE.

Egyes modern gazdálkodók erőszakmentesen nevelt libák etikus májával lépnek a piacra, mások folytatják az ősrégi, megosztó ínyencség előállításának ellentmondásos gyakorlatát. Az évezredes vita pedig tovább folyik - a különbség csak annyi, hogy hiéna ma már nincs a történetben.

 

26 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page